Elsősegélynyújtás vizsgafeladatai

Elsősegélynyújtás vizsgafeladatai (FIGYELEM: a feladatokban történt változás, érdemes a tanfolyamon nagyon figyelni, jegyzetelni!!!)

  1. Kötelezően bemutatandó gyakorlatok
  • Beteg/sérült vizsgálata, és
  • Lélegeztetés (kb. 1 percig folyamatosan), és
  • Stabil oldalfekvő helyzet kialakítása (gerinccel kíméletes és elfogadható célszerű vég helyzetű technikákat elfogadva: Gábor-féle, ERC-ajánlás, Lendvai-féle, stb.)

A tételsor két részből áll. „A” és „B” rész.

1.      „A” tételsor

1.1.   Közúti balesetnél állt meg segítséget nyújtani. A földön ülő kerékpáros lábszárán, hátul, roncsolt seb látható. A seb erős sugárban, lüktetve vérzik.

1.2.   Személyautóval közlekedve gyalogos állítja le, hogy mentődobozt kérjen öntől. Elmondása szerint sajnos nem ért az elsősegélynyújtáshoz, de gyors segítség kellene, mert egy járókelőt késsel megsebesítettek. A kerítésnek támaszkodó sérült nyakának elején-oldalán nagy, tátongó sebet lát. A sérülés mélyéről a vér erős sugárban lüktetve spriccel.

1.3.   Személyautóval közlekedve látja, hogy az ön előtt haladó kerékpáros felbukik. Megáll segítséget nyújtani. Az idős sérült arcán horzsolások látszanak, bal könyöke fáj, duzzadt, deformált.

1.4.   Autóból kiszálló utasa a havas úton megcsúszott, elesett. A sérült jobb felkarja duzzadt, deformált, a nagy fájdalom miatt nehezen mozgatja.

1.5.   Közúti balesetnél állt meg segítséget nyújtani. A kerékpáros gyalogost lökött fel. A sérült bal vállában heves, lüktető fájdalmat érez, karját csak nagy fájdalom árán tudja mozgatni.

1.6.   Személygépkocsival közlekedik. Az ön előtt haladó motoros kanyarban kicsúszik. Megáll segítséget nyújtani. A sérült bukósisakja baloldalon sérült, bal könyökét fájlalja, nagyon nehezen mozgatja.

1.7.   Közúti balesetnél állt meg segítséget nyújtani. A bukósisakot viselő segédmotoros bal lábszárából bőségesen folyik a vér.

1.8.   A gépkocsi becsapódó ajtaja utasának fejét sebesíti meg. A homlok bal oldalán lévő zúzott sebből folyamatosan, sötétvörös színu vér ürül.

1.9.   Közúti balesetnél állt meg segítséget nyújtani. A személygépkocsi utasát a roncsba beszorulva találja meg. önt kéri, hogy segítsen rajta. A sérült bal alkarján lévo roncsolt sebbol, folyamatosan nagy mennyiségu vér áramlik.

1.10.                   Közúti balesetnél állt meg segítséget nyújtani Az egyik gépkocsi utasa a roncsba beszorulva ül, a hajas fejborén lévo sebbol a vér nagy mennyiségben, folyamatosan folyik.

1.11.                    Autósbolt lengoajtaja az egyik vásárlóra csapódik. A kezében lévo tetocsomagtartó az üveget kitörte, jobb karja sérült. Könyökhajlatából a nagy mennyiségu vér folyik.

1.12.                   Közúti balesetnél állt meg segítséget nyújtani. Az oszlopnak ütközött gépkocsiban egy nem beszélo, nem mozgó, szemeit csukva tartó sérült, ülo testhelyzetben, a bal elso ülésen található.

1.13.                   Autóvillamossághoz, hobbi szinten, érto ismeroséhez érkezik. Jól hallható a garázsból egy gépkocsi motorjának hangja. Az ablakon benézve látja, hogy valaki a nyitott ajtajú autóban ül, arccal a kormányra borulva.

1.14.                   Közúti balesetnél állt meg segítséget nyújtani. Az egyik összetört személygépkocsi vezetoülésében talált sérültnél nem észlel légzést.

1.15.                   Közúti balesetnél állt meg segítséget nyújtani. Jól látható, hogy az egyik erosen alkoholszagú leheletu sérült fülébol világos piros színu folyadék szivárog.

1.16.                   Közúti balesetnél állt meg segítséget nyújtani. Oszlopnak ütközött személygépkocsiban a kormányra borulva sérültet talál. Bal halántéka táján szivárgó vérzést észlel, szólításra nem válaszol.

1.17.                   Gyermekülésben utazó, apró muanyag építojátékkal játszó kisgyermek hirtelen fuldokolni kezd, láthatóan eros légszomjjal küzd. Légvételeit sípoló hangjelenség kíséri.

1.18.                   Felnott utasa szendvicset fogyaszt, miközben beszélgetnek. Hirtelen erosen köhög néhányat, majd láthatóan nem kap levegot, hangot adni nem tud.

1.19.                   ütközést elkerülendo félre kell rántania a kormányt, és vészfékeznie kell. Ezt követoen szendvicset fogyasztó utasa ekkor levegoért kapkod, fulladozik. Az autóban üloknek be van kapcsol- va a biztonsági öve.

1.20.                   Közúti balesetnél állt meg segítséget nyújtani. üvegtáblákat szállító kisteherautókról lezúduló üvegdarabok sebesítenek meg segédmotoros kerékpárost. A sérült az úton áll sok-sok apró seb mellett, alkarján arasznyi sebbol a vér nagy sugárban spriccel.

1.21.                   üzemanyag töltoállomáson a polcokat rendezgeto alkalmazott italos üvegek közé esik. Segítségére sietve látja, hogy erosen vérzo alkarjából a vér ürül.

1.22.                   Autószerelés közben társa csuklóját éles lemez szakítja fel. A sebbol lükteto vérzést észlel, a sérült arca ijedt, hófehér.

1.23.                   Kézi autómosóban az egyik alkalmazott megsérült. Ritmusosan lüktetve, erosen vérzik

 

A „B” tételsor megoldásai:

 

  1. Gerincsérült vizsgálata, ellátása, mozgatása(mozdulatlanság biztosítása, tálca fogás):

-          A nyaki gerinctol a gerincoszlop teljes hosszában jelzett fájdalom (ha sérült eszméleténél van) gerincsérülésre emlékeztet.

-          Ha a sérült eszméletlen, akkor a körülményekbol következtethetünk, pl: magasból zuhanás, baleset. óvatosan végigtapogatjuk a gerincet az esetleges deformációk észrevételezéséhez.

-          Ellátás: Ha a körülmények nem indokolják, teljes mozgástilalom. Ha a sérült eszméletlen, akkor a légutak biztosítása, szükség esetén befúvásos lélegeztetés. Nyaki gerincsérült gyanúja esetén (fejtámla nélküli ütközés) a fejet rögzítjük a sérült mögé állva két kézzel, hüvelykujjal az arc két oldalát, többi ujjunk a nyak és a tarkótájékra essen. Ha a körülmények (veszély) miatt mozdítani kell a sérültet, a mentok megérkezése elott, tálcafogással mozdítható, ha van 3 megfelelo segíto!

 

2.    Fektetési módok különbözo állapotban, bemutatása:

-          Hasi sérült: lapos fektetés, alsó végtag felemelés, felhúzása.

-          Sokk-fektetés: lapos fektetés, alsó végtag felemelése

-          Arccsont sérült: hasra fektetni, a homlokát a mellkas alá támasztani

-          ájult: stabil oldalfekvés

-          Fejsérülés: ha szabad és eszméletlen, stabil oldalfekvés, ha nem eszméletlen, megemelt fejjel vízszintesen.

-          Mellkasi sérült: félig ülo testhelyzet.

 

3.   égési sérülés és elsosegélye: A szervezet turoképességét meghaladó magas ho hatására jön létre. Megbetegedhet az egész szervezet.

Lehet:

-     elso fokú (borpír, fájdalom, kisimult felszín),

-          másodfokú:  égési hólyagok folyadékkal,

-          harmadfokú: felszakadt hólyagok, szürkés-sárgás nem vérzo sebalap

-          negyedfokú: szenesedett szövetek.

Ellátása: Ha lehetséges, a ruha eltávolítása. Lehetoleg folyóvízzel 30 percig huteni az égett területet, folyamatos hutoborogatás. Steril gézlappal fedni, pólyamenetekkel rögzíteni. Többször kevés folyadékkal itatható a sérült. Tilos a sebbe bármit kenni, szórni!

 

4.  Marószer okozta sérülés (testfelületen, belsoleg) és elsosegélye: savak, lúgok okozta sérülések.

-          eltávolítani a szennyezett ruhát! (a segélynyújtó ne szenvedjen sérülést!)

-          a borre került vegyszert itassuk fel! (zsebkendo)

-          boséges folyóvízzel mossuk le a bort!( ne szennyezzük az ép felületet.)

-          szájba, gyomorba jutott marószert tilos hánytatással eltávolítani! Hígítása vízzel, tejjel! A szájüreg gyakori öblögetése vízzel és kiköpése.

-          Közömbösíto oldat használata! (lemosáshoz)

Lúg okozta híg ecetes oldat.

Sav okozta szappanos víz.

 

5.  Idegen test szemben, szemsérülés és elsosegélye: reflexes szemhéjzárás, könnyezés, szúró fájdalom. Apró idegen test könnyezéssel eltávozik Ha nem, tiszta zsebkendo megnedvesített sarkával távolítjuk el. Ha ez is sikertelen, akkor szemorvos.

Ellátása: Mindkét szemre fedokötés

-          steril gézlap, erre vattapogácsa, újabb gézlap, majd ragtapaszcsíkkal a homlokra és az arcra rögzítjük. (jó a körkörös pólyamenet is.).

6.  A sokk-folyamat tünetei, megelozése, elsosegélye. (fektetési mód):

Sokk: vérellátási probléma, önálló betegséggé változik.

A sokk-folyamat tünetei:

- a korábban jajgató beteg elcsendesedése, közömbössége.

- bore sápadt, szürkés, tapintása huvös, nyirkos

- pulzusa szapora (100/perc fölött), egyre nehezebben tapintható, mert csökken a vérnyomás.

- szomjúságra panaszkodik, fázik.

Megelozés: – a sérült nyugalomba helyezése, kíméletes vetkoztetése,

-          gyors és eredményes vérzéscsillapítás,

-          sokk-fektetés (a fej és a törzs egyszintben, alsó végtagok megemelve, alátámasztva).

Ellátása: – az elobbiek szerint,

-          itatása apránként,

-          gondos betakarása.

-          Lehetoleg ilyen esetben orvossal kérjük a mentot.

 

7.  Teendok és tilalmak veszélyes anyagot szállító jármu balesetekor:

Teendok: - a gépkocsi motorját leállítjuk,

-          az utat mindkét irányból lezárni

-          a felesleges személyeket elküldeni,

-          goz, füst esetén csak szél irányából szabad megközelíteni és távozni.

Tilalmak:  

-          a jármu gyújtását, fényeit bekapcsolni,

-          dohányozni,

-          a sérült személyt a veszélyzónán belül ellátni. Az elsosegélynyújtónak el kell vinnie a sérültet a veszélyzónából, magát védenie kell gumikesztyuvel, a sérültrol levett ruhát, kötszert egy csomóba kell gyujteni.

-          Tilos a vegyi anyaggal szennyezett sérültet szájból orrba lélegeztetni!

A mentok értesítésekor közölni kell:

- vegyi-szennyezésre utaló gyanút,

- a tartályszivárgás, kiszóródás kb kiterjedését,

- a tábláról leolvasott alsó-felso számsort,

- a veszélyzónából eltávolított sérültek helyét.

 

8.  A CO- és benzinmérgezés keletkezése, tünetei és elsosegélye.

Elsosegélye: (CO=> színtelen, szagtalan gáz)

CO keletkezése: kipufogógáz, kazán, helytelenül beszerelt gázkészülékek, ido elott lezárt széntüzelésu kályha.

Tünetei: szaggató fejfájás, hányinger, izomgyengeség, eszméletvesztés, légzésbénulás.

Elsosegély: tiszta levegore juttatni, stabil oldalfekvés, légzés hiánya esetén befúvásos lélegeztetés.

Benzinmérgezés keletkezése: szájba-gyomorba jutó benzin, vagy benzingoz belélegzése.

Panaszok: szédülés, fejfájás, hányinger, köhögési inger, eroltetett köhögés.

Elsosegély: egy evokanál paraffinolajat itatni, mert ez akadályozza a felszívódást.(háromszor annyii itatni, mint amennyit megivott a benzinbol). Friss levego!

 

9.  Csont-izületi sérülések az alsó végtagon és elsosegélye. (mozdulatlanság biztosítása):

Sérülések: a kapcsolódó csontok idolegesen vagy tartósan eltávolodnak egymástól. Szalagsérülés.

Rándulás: erohatás után a csontok eredeti helyzetükbe visszatérnek

Ficam: a csontfelszínek eltávolodnak, és kóros helyzetben rögzülnek. Az izület duzzadt, deformált, a végtagot nem tudja mozgatni.

Ellátása: nem zárható ki a csonttörés. Tilos a ficamot „helyre tenni”! nyílt csont -és izületi sérülés kor steril lefedés kell!

 

Ideiglenes rögzítés:

-          a talált helyzetben rögzítjük.

-          A rögzíto eszköz olyan hosszú legyen, hogy a sérült terület alatti és feletti izületet is rögzítse!

-          Alakítható rögzítoeszközt az ép végtagon formázzuk, és ezt igazítjuk a sérülthöz.

-          A körös pólyamenetek ne legyenek szorosak.

 

10.    Görcsroham és elsosegélye:

Görcsrohamok: gyerekkori lázgörcs és epilepsziás roham.

Tünetei: lázgörcsà magas láz, a test megfeszül, végtagrángatózás, szem fennakadása.

Ellátás: ügyelni kell a légutak átjárhatóságára, lázcsillapítás (szerek, hutofürdo, borogatás).

Epilepszia: idegrendszeri betegség.

Tünetei: merevgörcs, rángógörcs, habzó száj, a nyelvét elharapja, székletet, vizeletet ürít.

Ellátása: Tilos lefogni! óvni kell a sérüléstol! Roham után ne hagyjuk magára! Szabad légút biztosítása! Orvos hívása!

 

11.  Cukorbeteg vércukorszint csökkenése és elsosegélye.

A vércukorszint csökkenésének tünetei:

- fáradékonyság, gyengeség, verejtékezés, zavart állapot,(összetévesztheto a részegséggel) agresszív lehet,

- ha nem segítséget, elveszítheti az eszméletét, légzése horkoló, majd egyre gyengülo.

Ellátása: az eszméleténél levo beteget cukros vízzel kell itatni (1dl víz, 1 evokanál cukor, vagy 2-3 db kockacukor).

Az eszméletét vesztett beteghez orvost, mentot kell hívni!

 

12.  Hasi sérülések, hasüregi vérzés és elsosegélye (klasszikus, illetve sokk esetén):

Fajtái: máj, lép, hasnyálmirigy, gyomor, belek, vese, húgyhólyag (mellkasi sérüléssel együtt is jelentkezhet). Légérzékenyebbek a máj és a lép. Belolük jelentos vérzés indulhat. A máj -és léptok alatt gyulik össze ideig a vér, majd késobb reped át. Ez a kétszakaszos vérzés. Veszélye, hogy hirtelen jelennek meg a súlyos tünetek.

Tünetei: a sérült panasza, tapintásra fokozódó fájdalom, 100/perc feletti könnyen elnyomható pulzus, szürkésfehér sápadtság, huvös, nyirkos bor, aluszékonyság, szomjúségérzés (sokktünet).

Ellátása: szigorú fektetés /lapos(sokk)fektetés/,

Fej, törzs egyszintben, alsó végtag felemelve, alátámasztva. Szükség lehet a térdek behajlítására, a térdhajlatban alátámasztjuk.

Tilos: szájon át gyógyszert adni, vagy folyadékot. Orvost, mentot kell hívni! Nem lehet elszállítani!

 

13.  Koponyát ért ütés lehetséges következményei és elsosegélye(fektetési mód):

A koponyasérülés tünetei:

- kétoldalt különbözo pupillatágulat,

- tudatzavar,

- eszméletlenség,

- hányás, légzészavar,

- heves fejfájás, szédülés.

Fajtái:

-          agyrázkódás: emlékezetkiesés, szédülés, hányinger, fejfájás, látás-hallászavar

-          ellátása: fektetés, légút biztosítás, stabil oldalfekvés (csak akkor, ha eszméletlen).

Koponyaalapi törés:

-szem körüli „pápaszem”

- vérömleny az orrból,

- fülbol való vérzés

Különösen veszélyes, ha a háton fekvo sérültnek a láthatatlan vérzés a hátsó garatfalon van, amely fulladást okozhat.

Ellátása: – a légutak biztosítás,  – Stabil oldalfekvés.

Fektetése: kissé megemelt fejjel, vízszintesen, laza fedokötés a vérzo orra vagy fülre (ha eszméleténél van).

 

Arckoponyacsont-törés: felso-alsó állcsont törése, orrcsont törése.

Ellátása: állra, orra parittyakötés. A szájüregbe történo vérzéskor nyelési, nyelvmozgási nehézség esetén fektessük hasra!

 

14.  Mellkasban hirtelen jelentkezo fájdalom és elsosegélye.(fektetési mód): Szívinfarktus gyanú!

Tünetei: a szegycsont mögött hirtelen jelentkezo szorító, markoló fájdalom. Kisugározhat a kulcscsont, a bal váll, a felkar irányába, a hátba. Fulladásérzetet okoz. A szív vérellátásának zavara a gyanú.

Ellátás: teljes nyugalom, azonnali fektetés. Ha van nála gyógyszer(Nitroglicerin), azt beveheti. Azonnal orvost, mentot hívni.

Fektetés: félülo helyzet.

 

15.  Betegvizsgáló eljárások, a balesetes levetkoztetése.(vizsgálat, ruházat eltávolítás):

Betegvizsgáló eljárások:

-          él-e, vagy meghalt,

-          ha meghalt, visszafordítható-e,

-          ha él, eszméletlen, vagy éber-e,

-          ha éber, milyen sérülései vannak (életveszélyes vagy súlyos).

Halál kimondása: – törzstol leválasztott fej,

- Szétzúzott koponya, agyvelo látható

- Több napos vizihulla.

Eszméletlen sérült vizsgálata:

-          légzés (légzomozgások, 10mp-ig figyeljük a légzést, arcunkkal, fülünkkel érzékeljük a légzomozgást,

-          vérkeringés: nyaki ütoéren tapintva 3 ujjunkkal 10 mp-ig.

Levetkoztetés: szükséges mértékig. Mindig az ép oldalon kezdjük. A többrétegu ruhát egyszerre vegyük le. Ha nem megy hagyományosan, varrás mentén felhasítjuk. A sérült kézrol órát, gyurut el kell távolítani.

 

16.  Bukósisak eltávolítása.(bukósisak levétele 2 személlyel):

Csak akkor távolítsuk el a bukósisakot, ha az feltétlenül szükséges (rossz légzés, hányás, vérzés). Feltételezni kell a nyakcsigolya sérülését.

Eltávolítás 2 személlyel:

  • A sérült feje mögé állva a sisak alsó peremét két kézzel fogva rögzítse a fejet, enyhén maga felé húzza.
  • A másik személy oldja ki az áll alatti rögzíto szíjat. Szemben állva fogja meg a két kézzel a sérült fejet hüvelykujjal az arcon, a többivel a nyakon és a tarkón.
  • A beteg fejénél lévo személy távolítsa el a sisakot.
  • Ezt a rögzítést tartsa meg az egyik, a másik elvégzi a további elsosegélynyújtást.

 

17.Tájékozódás, teendok baleseti helyszínen, életveszélyre utaló jelek, értékelésük (mentohívás):

Tájékozódás: az elsosegély megkezdése elott kell tájékozódnia a történtekrol, a még meglévo veszélyforrásról. A helyszín biztosítása. Sérültek állapotának felmérése.

életveszélyre utaló jelek:

  • légzomozgások hiánya,
  • mozdulatlanság,
  • felszólításra nem reagál,
  • a nyak, a vállöv, a felkar, a comb tájékáról sugárban ömlo vér,
  • az arc szürkés, sápadt, fakófehér, verejtékes.

értékelés: könnyu, súlyos, életveszélyes sérült.

A mentok hívása: 104, 112.

Mi történt? Hol történt? Hány sérült van? Milyen az állapotuk? Muszaki mentés szükséges-e?

18.  Orr- és fogmedri vérzés és elsosegélye.

Orrvérzés okai: baleset, vagy belgyógyászati betegség.

Ellátása: az orrszárnyak összenyomása. A beteget leültetni, elore hajolva saját maga nyomja az orrszárnyakat. Ne beszéljen, ne köhögjön, ne szipogjon. Ha nem szunik meg a vérzés, orvoshoz kell fordulni.

Fogmedri vérzés okai: foghúzás, balesetnél fog elvesztése.

Ellátása: összehajtogatott gézdarabra ráharapni. Ha nem szunik meg a vérzés, orvoshoz kell fordulni. Tilos öblögetni!

 

19. Nyílt sérülések, a sebellátás menete, lehetoségei:

Nyílt sérülések: megszakad a bor folytonossága. A sebzés történhet tompa, éles, hegyes tárggyal. Rangsorolása függ a vérzés minoségétol. Mélyre terjedo sebekbol változó vérzés látható. Az érzoidegek sérülése miatt fájdalom, az izmok, inak sérülésekor muködéskiesés következhet be. A fertozés veszélyre vigyázni kell!

Sebellátás:

  • Hajszáleres vérzés: csíramentes fedokötés.
  • Visszeres (vénás) vérzés: a seb környékének megtisztítása a sebtol kifelé terjedo mozdulattal. A sebbe semmit sem szabad szórni. Vénás vérzésnél nyomókötést alkalmazunk!
  • ütoeres (artériás) vérzés: gyors ellátás, elhagyható a sterilizálás. Nyomókötés, kivéve a nyaki ütoér sérülésénél. Artériás nyomópontok: két felkar, nyak, lágyékhajlat.
  • Artériás nyomókötés: steril gézlapot benyomjuk a sebbe (tamponáljuk), erre újabb gézlapot helyezünk. Kibontatlan gézhengert teszünk erre a helyre. Ezután szorosan körkörös pólyamenettel zárjuk a kötést. Az átvérzett kötést nem cseréljük, hanem újabb nyomópárnát helyezünk rá!

 

20.  Mentohívás: ugyanaz, mint a 17. feladatnál. Mi történt? Hol történt (falu, város, utca, házszám, megközelíthetoség, támpont)? Sérültek száma? Kell-e muszaki mentés?

104 vagy 112 hívószám

21. Arckoponya csontok sérülései:

Felso, alsó állkapocs sérülése, orrcsont sérülése. Hasra fordítás.  A 13. és 18. feladatok.

 

 

Mindenkinek sikeres vizsgát kívánok!